A mentálhigiénés segítség nyújtása során különbséget kell tenni az:

a, „nem súlyos” pszichés állapotban lévők,

b, a krízisben lévő áldozatok,

c, és utánkövetés alapján még rászoruló áldozatok között.

a, Vélhetőleg a kisebb súlyú vagy kisebb értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekmények áldozatai képesek lehetnek a trauma mentális kezelésére, általában elegendő lehet a saját elhárító mechanizmus hadrendbe állítása. Természetesen az ingerküszöb egyénenként igen különböző, de valószínűsíthetően az átlagember az esetek többségében előforduló, nem minősített esetű, kisebb értékre elkövetett bűncselekmények sérelmeinek feldolgozására – segítséggel – képes.

b, A nagy traumát elszenvedett, krízisbe került sértett/áldozat mentális megsegítése szükségszerű. Ebben az esetben az áldozat fogalom is tágan, a 2005. évi CXXXV. tv. (Ást) alapján értelmezendő. Ugyanis a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény sértettjén túl áldozat lehet egy családtag (különös tekintettel a gyermekre), vagy akár egy szemtanú is. A súlyos bűncselekmények esetén az áldozatokban nagy valószínűséggel megjelenik a szégyen, a bűntudat, a lelkiismeret furdalás. Ezért a az életértékek és távlati célok megfogalmaztatásán túl a mentális segítés feladata az énkép fejlesztése, az önelfogadás segítése is.

c, Korábbi áldozat által felvetett igény az, hogy a sértetté válást követően egy későbbi időpontban, akár hónapok múltán lenne szükség mentális megsegítésre. A bűncselekményt követő 5 napon belül megtörténik az áldozatsegítés, különös tekintettel az azonnali pénzügyi segélyre. Azonban a sokkhatás alatt álló sértettek sokszor csak a „túlélésre” összpontosítanak, képtelek még akár kibeszélni is magukból a traumát. Az idő múlásával válnak erre képessé, így a mentálhigiénés tanácsadásra, segítő beszélgetésre az elkövetéstől számítva hónapok multával van szükség. Erre a valós igényre alapozva célszerű a pályázat megvalósítása során a kliensi kör kiterjesztése. Egyrészt az áldozatsegítés normál folyamatában előre fel lehet ezt a lehetőséget kínálni. Másrészt szükséges az esetleges utánkövetésben szóba jöhető szakemberekkel (pl. családsegítő, rendőrség, gyermekvédelmi jelzőrendszer stb.) az információs csatorna kiépítése. Ez nem jelent gondot a személyes kapcsolatok megléte okán, de éppen a pályázat realizálása tudja megteremteni azokat a fórumokat, ahol – egyebek mellett – a jóval később is krízisben lévő áldozatokra felhívható a mentálhigiénés szakember figyelme.

Mindhárom esetben segítségnyújtásként a segítő beszélgetés ajánlható fel. A segítő beszélgetés, mint krízisintervenció segítséget nyújthat az „itt és most”-ban a problémamegoldó és küzdő képesség vizsgálatában, az élettörténeti válság kezelésében, az elveszett jövőkép újjáépítésében az áldozat és a terapeuta aktív erőfeszítése mellett.

A lényeges különbség a segítő beszélgetések óraszámában van. Az egyszerűbb, első esetben elegendő lehet kliensenként 2 óra. A krízisben lévő áldozatoknál minimum 3 óra szükséges, ami a krízis mélységétől, a regresszió szintjétől függően 5 óráig is terjedhet. Súlyos bűncselekmény esetén (pl. emberölés) több személy bevonása is szükséges lehet (hozzátartozó, túlélő családtag stb.). A segítő beszélgetés megkezdése előtt mindenképpen szükséges a terapeuta felkészülése az adott bűncselekmény kapcsán, illetve az áldozat személyes körülményeinek felderítése az iratok tanulmányozása, a rendőrségi áldozatsegítő munkatárssal, családsegítővel, gyermekjóléti szolgálattal való kapcsolatfelvétel útján. Az előkészítés során derülhet ki, hogy a segítő beszélgetés hol folytatható le, hiszen a zavartalan, kellemes környezet is szükséges az eredményes krízisintervencióhoz. A megfelelő helyiség biztosítása szervezést igényel.

Mindezeken túl – a folyamat lezárásaként – szükséges az áldozatok számára biztosítani azt a lehetőséget, hogy igény szerint segítséget kapjanak a trauma feldolgozása után abban is, hogy a társadalomba, családba, munkahelyre, a „mindennapokba” vissza tudjanak illeszkedni. Ekkor a megsegítés már nem a sokkélmény feldolgozására irányul. Ez már eddigre megtörtént, az áldozat A krízishelyzet legyőzése után abban támogathatjuk az áldozatot, hogy a megszerzett tapasztalatokat, hárító mechanizmusokat énjük szerves részévé tegyék. Ezáltal ezek az eszközök személyiségükbe beépülnek, énvédő, megküzdő készségük javul, önbecsülésük helyre áll, a reintegrációs folyamat felgyorsul, illetve beteljesedik. Végső soron akár az újabb áldozattá válás is elkerülhetővé válik a tapasztalatok szerves beépülése által.